2011. február 21., hétfő

Kiskacsa és a tó története


Nagyon boldog voltam amikor elkészült ez a torta:-)
Egy éves kislánynak készítettem akinek a felső tortarészt tojás- és tejmentes piskótából sütöttem.
A díszítés rám volt bízva csak annyi volt a lényeg,
hogy a kis kacsa rajta legyen meg egy pár pillangó és virág is kerüljön rá.
Szerintem nagyon aranyos lett:-)
A kislány édesanyja így kérte.Még sohasem sütöttem ilyen piskótát 
Így a neten böngésztem és ezt találtam megfelelőnek.Leírom a receptet hátha segíthetek ezzel valakinek.


Tej és tojás mentes piskóta

  • 30 dkg liszt
  •  15 dkg (ha van, barna)cukor
  •  1 teáskanál sütőpor
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  •  2,5 dl víz
  • 1,5 dl olaj
  •  1 evőkanál 10%-os ecet
  • 1 teáskanál vaníliakivonat.

Elkészítés

A  lisztet egybeszitáljuk a sütőporral és szódabikarbónával, összekeverjük a cukorral. 
A vizet, olajat, ecetet egybeöntjük, aztán belekeverjük a száraz hozzávalókba. 
A tésztát vaníliakivonattal ízesítjük, majd 160 fokra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt megsütjük.
Én majdnem egy órán át sütöttem ugyanis a legkisebb tortaformámban sütöttem így nehezebben sült át.A teteje egy kicsit barnulni kezdett,de letakartam alufóliával.
Miután kihűlt kettévágtam.Nem sikerült több lapra vágnom,mert nagyon lágy tészta lett és mindenáron szét akart esni.Barackos-joghurtos krémmel töltöttem meg.Kívülről kemény habbá vert tejszínnel kentem körbe.



Az alsó rész piskótája 28 cm átmérőjű tortakarikában sült.
Ez sima piskótából készült 15 tojásból,hogy jó magas legyen:-)
Mindkét torta zöldre színezett Marshmallow fondant-al lett beburkolva.

A kis sárga fürdő kacsa Lilla kedvence./Unidec-ből készült/.
Így gondoltam ki azt,hogy a torta tetejére készítettem a kiskacsának egy szép kis kék vizű tavat. 
Amiben úszkálhat.
1dl vízben feloldottam 2 teáskanál zselatint és melegítés közben hozzáadtam egy pici gél állagú kék ételfestéket.Ezután kiöntöttem egy kis tálkába,hogy hűljön a zselatin.Miután kihűlt apró darabokra morzsolgattam.A tó alja egy kis darab kékre színezett Unidec volt aminek kicsit megfodroztam a szélét így lett egy kis pereme.

 
A díszítéshez már előző este elkészítettem a lepkéket meg a virágokat.Még találtam itthon készen vásárolt gombákat és katicabogarakat így ezzel is feltudtam dobni a tortát.A fűszálakat zöldre színezett royal icinggel írókáztam rá.

Remélem a kislánynak is tetszett ez a színes torta:-)

Bárcsak újra kislány lehetnék:-)


9 megjegyzés:

Kiskukta írta...

Nagyon édes lett!

PiciJuci írta...

Adry!

Én is szeretnék még kislány lenni, és ilyen csodaszép tortát kapni.......

Ötletes, vidám, csodaszép.

A tej és tojásmentes piskótáért külön köszönet!!Mentem-jól jöhet még:)

Ditta tortái írta...

Nagyon tetszik a tóban a víz is nagyon jó lett!:-)

Gabi, a tortatanonc írta...

Nagyon jó ötlet a zselatinos tó! Na meg az egész torta olyan aranyos, biztos tetszett az ünnepeltnek!

Életünk és ételeink írta...

Ötletes..csodaszép.

Hajnalka írta...

CSodaszép tortákat alkotál megint! Gratulálok hozzá! De jó lenne megint kislánynak lenni, s ilyen csini tortát kapni! Sok ilyet még!

Adryenn írta...

Angi,Kiskukta!

Köszönöm szépen!

Juci!

Neked is köszönöm:-)
A recit szívesen, már láttam,hogy meg is osztottad a fórumozókkal:-)

/A tej- és tojásmentes piskóta nem allergiásnak készült csak egy pici kislánynak akinek az anyukája így kérte a tortát,a krémet is ő választotta:-)/

Gabi!

Köszönöm.Remélhetőleg tetszett a kislánynak is:-)

Életünk és ételeink!

Neked is köszönet és üdvözöllek olvasóim közt:-)

Hajnesz!

Köszönöm!Szívesen lennék én is még kislány aki ilyen tortát kap:-)

PiciJuci írta...

Adry, valóban közzé tettem a receptet, remélem nem gond:)
Sokan keresnek bevált recit erre, a tiédet mertem kipróbálás nélkül is publikálni.

Adryenn írta...

Dehogy semmi gond ne értsd félre nem azért írtam:-)

Related Posts with Thumbnails