A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rózsák. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rózsák. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 13., szerda

Torta házassági évfordulóra

Ez a torta még a múlthét elején készült egy nagyon fiatal pár, második házassági évfordulójára.
A kérés az volt a díszítéssel kapcsolatban,hogy olyasmi legyen mint az eljegyzési torta amit még januárban készítettem egy másik fiatal párnak.
Belülről csokis-sima és ismét csokis lap közé csoki ganache krémet kentem,de egy kicsit fellazítottam egy-két evőkanál kemény habbá vert tejszínnel.Még finomabb és lágyabb lett a krém.A piskótalapokat meglocsoltam csoki sziruppal.És úgy kentem rá a krémet.
Kívülről Unidec-el burkolt és royal icing a díszítés rajta.
A torta szélét egy vékony unidec szalaggal díszítettem.
Itt most volt lehetőségem kipróbálni a görgős nyomdáimat amit már egy pár hete megvettem.
Még hozok tortát amit ezzel a nyomdával díszítettem:-)
A torta széle ilyen volt,még az arany papírtálca széle is visszaverte valamennyire a mintát:-)


Visszajelzést is hamar megkaptam,amiből idéznék :
Éva: "juj még mindig el vagyunk ám képedve tőle, és olyan nagyon finom lett, először gondolkodott is a párom talán nem kéne meg enni nem? :DXD"

Örülök,hogy tetszett nekik:-)

2011. június 17., péntek

Rózsás mini torta

Már olyan régóta szerettem volna egy ilyen minitortát sütni,
aminek csak egy rózsa díszíti a tetejét.
Eljött hát az alkalom aminek nagyon örültem:-)
Az előző bejegyzésemnél lévő torták egy családba mentek és ez volt a harmadik torta amit  ugyanúgy ők kértek csak ezt szülinapra.
8 szeletes kis tortát sütöttem(16 cm-es tortakarikában),belülre joghurtos-erdei gyümölcsös krém került.
Kívülről Unidec,a rózsa és a masni is abból készült.
A masnin van még mit gyakorolni,de talán egyszer majd szuperül fog menni:-)

2011. május 16., hétfő

Szív torta szülinapra


Ezt a tortát még múlthéten készítettem egy volt osztálytársam édesanyjának a szülinapjára.
Nagyon megtetszett neki a téglalap formájú Meglepetés tortám,de hát ő szívecskét szeretett volna.
Ezért készült el egy ugyanolyan  torta csak szív formában.
Ő kérte tőlem a múltkor a fekete Trabi tortát amiről kiderült,hogy az ünnepelt sajnálta felvágni , így inkább a mai napig a hűtőben pihen a kicsi kocsi és a tulajdonosa mindennap megnézi,hogy nem vágta-e meg senki.Szegény Trabi lassacskán azért a kukában végzi:-( ,ugyan is  közel  3 hete ,hogy készítettem:-)
 Szóval visszakanyarodva erre a tortára.

Belülről váltották egymást a kakaós és sima piskóta lapok és finom főzött csokikrémmel töltöttem meg.
Kívülről Unidec-el burkoltam.A rózsák, a lepel és a feliratos szívek is ebből készültek.
Pont ma futottam össze Katával és kérdeztem,hogy tetszett a torta.
A válasz:-Na ezt a tortát felvágtuk és megettük.
Még szerencse szegény legalább nem úgy végzi mint a Trabi:-)
Azért az anyukája is hagyott meg emléket erről a tortáról ,megtartotta a rózsákat és a szülinapos szívcskéket.


2011. április 7., csütörtök

Fekete-erdő torta /plastic rózsákkal/

Szülinapra készült ez a torta.
8 tojásos kakaós piskóta, belülről fekete-erdő ízesítéssel.
Életem első plasztik csokiból készült rózsákkal díszítettem.
Elsőre nem is lettek olyan szörnyűek:-)
Andinál találtam egy egyszerű receptet a plasztik  csokira.
120 g étcsokit megolvasztunk alacsony fokozaton mikroban és külön edénykében a 60 g mézet is felmelegítjük.Forralni nem szabad.
A csokihoz hozzáadjuk a mézet és addig keverjük amíg egynemű massza nem lesz.
Műanyag tálba csináljuk,mert a fémbe beleragad.
Amikor már kezd hűlni akkor addig nyújtjuk-gyúrjuk míg a felesleg víz kimegy belőle.
Ezután fóliába csomagoljuk és 24 órán át hűtőben tartjuk.
Felhasználás előtt kivesszük a hűtőből és kiolvasztjuk szoba-hőmérsékletűre.
És utána már formázhatjuk is.
Nagyon egyszerű és jó vele dolgozni:-)Tuti,hogy máskor is alkalmazom.

A csoki rózsáim:


2011. március 23., szerda

Rózsás kosár torta

Hétvégén édesanyám szülinapjára voltunk hivatalosak.
Neki készítettem ezt a rózsás fonott kosár tortát.
Már régóta kiszerettem volna próbálni a kosárfonással készített tortát.Most rendeltem a Sőregitől többféle csővéget, köztük ezt a kosárfonót is.Nekem még újdonság vele dolgozni,de majd belejövök:-)
A rózsákat már előtte napokban elkészítettem,hogy jól kiszáradjanak.Így is kevés lett,mert az eredeti torta amit elterveztem annak tele lett volna a teteje rózsákkal.
Sebaj így is nagyon tetszett mindenkinek,és csak én tudtam,hogy nem ilyenre terveztem.
6 tojásból sütöttem egy sima és 6 tojásból egy kakaós piskótát.Mindegyiket félbevágtam és felváltva kentem meg őket a krémmel.
Belülről gesztenyés ízesítést kapott,dupla adag főzött krémből készítettem és dupla gesztenyemasszát tettem bele.Alaprecepteknél megtalálható a krém leírása.Kívülről tejszínnel lett díszítve.A levelek is színezett tejszínből készültek levél csővel.

És a képek:

Szerintem elsőre nem is lett olyan rossz:-)


A sok lila és rózsaszín rózsa:


Édesanyámmal,aki fotózás előtt majdnem eldobta a tortát:D

Utólag is nagyon sok boldog szülinapot kívánok Neked!

2011. március 1., kedd

Rózsaszín tortacsoda


Ez a másik torta amit még hétvégén készítettem.
Egy nagyon kedves régi ismerősöm lányának a szülinapjára készült ez a torta.
A díszítés rám volt bízva így próbáltam egy kicsit csajosra venni a tortát.
Állítólag nagyon jól sikerült, az ünnepelt nagyon örült neki, ráadásul jól eltaláltam a színeket,mert rózsaszín gyertyát tettek rá.Így megvolt az összhatás:-)
Ez volt az a torta amire azt mondtam,hogy még én is elfogadnám.No persze azért mert ez a "rózsaszín imádat" nem hagy fel nálam ,talán soha:-)
A fotók röptében készültek.Nem is lettek csúcsminőségű fotók:-(
Sokkal szebb lett volna ha valami háttérrel fotózom le,de már itt voltak a tortáért ezért sietnem kellett.

A torta belülről barackos-túrós krémmel lett megtöltve.25 dkg túrót villával áttörtem és 2 dl tejszínnel összeforgattam,pici porcukorral édesítettem,túl sokat nem tettem bele mert a tejszín eleve cukrozott volt.Két kiskanál vaníliás cukrot tettem még hozzá.Barack befőttet lecsepegtettem, apró kockára vágtam és beleforgattam a krémbe.
Kívülről házi fondanttal burkoltam be.
A rózsákat is ebből a fondantból készítettem.
Ez volt talán a második tortám amit házi mézes fondant-al burkoltam.
Az első tortám amit házilag készített fondant-tal borítottam az nem sikerült túl jól ezért nem is nagyon alkalmaztam idáig a házi fondant-tal való borítást.Valahogyan mindig féltem tőle,persze ma már tudom,hogy akkor mit rontottam el.

Related Posts with Thumbnails