2011. március 17., csütörtök

Fifi és kunyhója


Reni barátnőm kislányának 5. szülinapjára készítettem ezt a tortát.Sajnos egy-két képet tudtam készíteni,mert persze pont most merült le az elem a fényképezőbe,de újratöltöttem gyorsan,hogy legalább egy párat tudjak kattintani:-)
Két 18 cm átmérőjű piskótát sütöttem 7-7 tojásból,hogy jó magas legyen.
Így sikerült is négy lapra elvágnom a piskótákat.Belülről vajas csoki krémmel kérték mivel ők azt szeretik.Jó is volt,mert legalább volt tartása a tortának a krémtől.Mielőtt egymásra helyeztem őket a felső piskóta alá vágtam egy kicsi kör alakú kartonlapot,így könnyen fel lehet szeletelni és nem vág bele az alsó tortába.A felső részt egy kicsit megfaragtam,hogy hasonlítson egy locsolókannához.
Kívülről színezett marshmallow fondant-tal burkoltam be.
A figurát sajnos ilyenre sikerült kihoznom,ő már a második volt amit készítettem ugyanis az első nem fért volna be a kapun:-)Arányait nagyon elnéztem.Ez a második Fifi sehogy sem akart sikerülni,állandóan szét akart esni szegényke.Nem is lett tökéletes,mert kicsit ufó lett a keze,a testalkatáról már nem is beszélve /túltáplált/:-)
De a lényeg ez volt:

Tami kishúgának Dorinának is készítettem egy mini szívecske tortát, aminek a tetejére egy dalmata kutyus került.Diabetikus változatban készítettem,ugyanúgy vajas csokikrémmel töltöttem meg.Csak cukor helyett fruktózt használtam.Sajnos én elfelejtettem lefotózni így megkértem Renit,hogy fotózza le nekem.

10 megjegyzés:

Nina's Art Cake írta...

Foarte reusit si vesel! Imi place!

Csepei Cecilia írta...

Nagyon ugyes,nagyon szep mind a ketto!

Pixie Pie írta...

Aranyos lett nagyon! Nem is ufó, csak kicsit dundi. Biztosan megkóstolta a tortát és nem bírta abbahagyni, olyan finom volt! :)))

Angi Angéla írta...

Gyönyörű lett mind a kettő! Kérlek nézz be hozzám. Újabb meglepi számodra.

dszisza írta...

Szia! Most bukkantam rá az oldaladra, nagyon ügyes vagy, szépek a torták!
Ha van időd és kedved, ötletekért látogass el ide:
https://picasaweb.google.com/deakszilvia78/TortIm#

Remélem, neked is tetszeni fognak!

Üdv: dszisza

Csepei Cecilia írta...

Újra nállad:)
Kérlek lépj be hozzám,van számodra egy ajándékom:)

Ditta írta...

Adry!
Nagyon szép lett,ügyes vagy!:-)

feketepillangó írta...

Szia! Nagyon édes kannácskát csináltál!!!:)
Nézz be hozzám, vár rád egy....

Adryenn írta...

Nina!

Foarte mulţumire !

Cecília!

Köszönöm szépen és a díjait is:-)

PixiePie!

Igazad van nem is ufó hanem dundi,bár én még nem láttam dundi ufót:-D

Angi!

Köszönöm szépen és a díjait,hogy rám gondoltál:-)

Dszisza!

Üdvözöllek nálam,örülök,hogy rám találtál.Megnéztem az oldaladat nagyon szépek a tortáid ügyes vagy:-)

Ditta!

Köszönöm szépen aranyos vagy:-)

Feketepillangó!

Nagyon köszönöm kedvességedet,hogy rám gondoltál:-)

egy pici írta...

Nagyon aranyos lett!
Nem is ufó szerintem nagyon jó!

Related Posts with Thumbnails