Már régóta megszerettem volna csinálni ezt a tortát.
Múlthéten pénteken lehetőségem adódott rá.
Még egyszer láttam a neten.Csak ott 3 pici torta volt.
A minap Anginál láttam szerintem egy időben készíthettük:-)
Én most csak az egyiket készítettem el.
A barátnőm ezzel lepte meg a férjét aki külföldön dolgozik és most hazatért:-)
A babát nem sikerült tökéletesre megformáznom,állandóan szét akart esni.
Kicsit gömbölyű idomokkal készült nem az az anorex kivitel.
Még egy hibája volt,hogy magasabb hölgyeményt is készíthettem volna,így szegényke eléggé méreten aluli lett:-)
A torta 6 tojásos piskótából készült egy 18 cm-es tortakarikában, belülről trüffel krémmel lett megtöltve.
Mutatom:
“A kreativitás egy olyan tanulási folyamat, amelyben a tanár és a tanuló ugyanaz a személy.“ Arthur Koestler
2011. május 19., csütörtök
2011. május 18., szerda
Esküvőre kísérő torták
Múlthét végére ismét sikerült kicsit túlvállalnom magamat.
3 darab tortát kellett volna készítenem esküvőre amit a vendégeknek csomagolnak el,de közbejött még ezen felül két darab torta ami ismét szombati napra kellett.
Így robotoltam pénteken egész nap,még jó,hogy "kaptam" egy kiskuktát aki segített nekem:-)
A kísérő tortákat egy gyermekkori szomszédunk lánya kérte az esküvőjére,sajnos későn találtuk meg egymást és addigra már a menyasszonyi torta megvolt rendelve.Sebaj,legalább 3 tortát én készíthettem az esküvőjükre.
20 szeletes tortákat kért.Kókusz-citrom,puncs torta és diabetikus túrós-barackosat.
Túrós-barackos diabetikus változatban:
Cukor helyett fruktózt használtam,és cukrozatlan tejszínnel vontam be amihez külön adtam hozzá a fruktózt.
Puncs torta:
Nem puncskrémes hanem az eredeti átáztatott piskótás puncs tortát készítettem el.Receptet is hozom hamarosan.
Kókusz-citrom:
Minden úgy készült mint a sima kókusz tortánál csak citromlével és reszelt citromhéjjal lett dúsítva a krém.

Szerencsém volt,mert a sok kis apró virágot a kiskuktám elkészítette,sőt még a túrós-barackosra csinált nekem egy rózsát is.Így nekem már csak meg kellett kennem a tortákat és kidíszíteni és egy rózsaszín rózsát gyártottam a kókuszos tortára.Ja és persze kiszállítani ami nagy feladat volt számomra ugyanis senki nem tudott elkísérni /aki fogná a tortákat/ így ügyesen a 3 dobozt szorosan egymás mellé tettem és kitámasztottam,hogy ne tudjanak csúszkálni.
Szerencsésen megérkeztem velük,bár ilyen lassan talán még tanuló vezető koromban vezettem utoljára:-D
A fotók még korán reggel készültek ezért semmi természetes fényhez nem jutottam.
Megragadva az alkalmat még egyszer sok boldogságot kívánok az ifjú párnak!
Szombaton folytatódott a másik két torta díszítése,amit persze ismét nem fotóztam le.Nem is én volnék ha ilyeneket nem felejtenék el.Szóval az egy rózsaszín laptop torta volt és egy focipálya torta focistával.Ha sikerül képeket szerválnom a tortákról akkor hozom azokat is:-)
2011. május 17., kedd
Kókuszos torták-extra kókuszkrémmel
Az utóbbi időben készítettem egy pár kókuszos-csokoládés tortát.
Nagyon finom ez a két íz egy tortában.Aki nem próbálta még annak tudom ajánlani:-)
A fekvő kis vakond volt az első amit ezzel az ízkombinációval készítettem az unokatesóm fiának és azóta több mindenkinek bejött ez az íz.
Most egy újabbat kísérleteztem ki ha szabad ezt mondani.
Idáig úgy készítettem,hogy felváltva kakaós és sima lapok közé kentem a csoki ganache és kókuszkrémet.
Most sütöttem egy vegyes piskótát 7 tojásból.
Készítettem róla képet így egyszerűbb mintha leírnám.
Szóval így nézett ki a vegyes piskótám amit sikerült 4 lapra felvágnom.
Készítettem hozzá újra csoki ganache krémet és kókuszkrémet.
A kókuszkrém most nem a sima főzött,vajas kókuszos krémből állt.
Hanem egy sokkal lazább,lágyabb,krémesebb krémből.A receptet leírom hozzá.
Kókuszkrém,eredeti kókuszpasztából:
- 3 evőkanál kókuszkrém /natúr boltban kapható,főzéshez- tejszín és tejföl helyettesítésére használható/
- 2 evőkanál liszt
- 9-10 evőkanál tej
- 2 evőkanál porcukor
- 2-3 dl tejszín
- 5 dkg kókuszreszelék
Hozzáadjuk a porcukrot és a lisztet és ezekkel is elkeverjük.
Ha megvagyunk akkor lassú tűzön sűrű krémmé főzzük.
Miután kihűlt kemény habbá vert tejszínnel lazítjuk és ízlés szerint beleforgatjuk a kókusz reszeléket.
Nagyon ízletes krém lett, még biztosan máskor is fogok ilyet készíteni.
Ha megvagyunk akkor megkenjük a torta legalsó lapját csoki krémmel aztán jöhet rá a következő piskóta.Erre jön a kókuszkrém és ismét piskótalap rá a csoki krém.Kívülről olvasztott csokival bevontam és kókuszreszelékkel díszítettem körbe.
Aztán elmaradt még egy csoki kókusz tortám amit ha már itt tartunk akkor megosztom veletek.
Ezt a férjem öccsének a ballagására készítettem.Annyi különbséggel,hogy kakaós piskótába töltöttem a krémeket.Nagyon finom volt és hamar el is fogyott:-)
Ő így nézett ki:
2011. május 16., hétfő
Szív torta szülinapra
Ezt a tortát még múlthéten készítettem egy volt osztálytársam édesanyjának a szülinapjára.
Nagyon megtetszett neki a téglalap formájú Meglepetés tortám,de hát ő szívecskét szeretett volna.
Ezért készült el egy ugyanolyan torta csak szív formában.
Ő kérte tőlem a múltkor a fekete Trabi tortát amiről kiderült,hogy az ünnepelt sajnálta felvágni , így inkább a mai napig a hűtőben pihen a kicsi kocsi és a tulajdonosa mindennap megnézi,hogy nem vágta-e meg senki.Szegény Trabi lassacskán azért a kukában végzi:-( ,ugyan is közel 3 hete ,hogy készítettem:-)
Szóval visszakanyarodva erre a tortára.
Belülről váltották egymást a kakaós és sima piskóta lapok és finom főzött csokikrémmel töltöttem meg.
Kívülről Unidec-el burkoltam.A rózsák, a lepel és a feliratos szívek is ebből készültek.
Pont ma futottam össze Katával és kérdeztem,hogy tetszett a torta.
A válasz:-Na ezt a tortát felvágtuk és megettük.
Még szerencse szegény legalább nem úgy végzi mint a Trabi:-)
Azért az anyukája is hagyott meg emléket erről a tortáról ,megtartotta a rózsákat és a szülinapos szívcskéket.
2011. május 13., péntek
Virágkosár torta / újra /
Újra közzéteszem ezt a blogbejegyzést ugyanis eltűnt az előző.Csak piszkozatként jelent meg amit már egyszer közzétettem.Szóval a barátnőm szülinapjára készült ez a torta amit a férje ajándékozott neki.
A torta teljesen rám volt bízva még az ízvilága is annyi segítséget kaptam,hogy gyümölcsös ízű legyen.
Na jó,de milyen?:-)
Erdei gyümölcsös lett az íz.
Kívülről tejszínnel vontam be vagyis miket beszélek fontam meg:-D
Amióta anyukámnak és nagypapámnak elkészítettem az első ilyen kosárfonásos tortát
azóta alig vártam,hogy újra készíthessek.
Nem sok napom volt,hogy kiagyaljam Reni tortáját.
Volt fejembe minden féle ,de végül megálmodtam neki ezt a kosár tortát.
És nem bántam meg ,mert még aznap megkaptam tőle a telefont,hogy milyen gyönyörű és találó tortát készítettem.
Eltérve a tortakarikától, egy ovális alakú jénaiba sütöttem meg a piskótát 12 darab tojásból.
Ennek már eleve olyan kosár formája van.
Az alját kibéleltem sütőpapírral az oldalát vékonyan megkentem olajjal és meghintettem liszttel.
Majd ' egy órát sütöttem,már azt hittem,hogy sosem fog megsülni és nyers marad.
Négy lapra vágtam és megkentem a fincsi erdei gyümis krémmel.
A virágokat és a kosár füleit előtte este nekiálltam elkészíteni és annyira belejöttem,hogy egyszer csak azt vettem észre,hogy éjjel negyed kettő volt.
Amúgy a füleket és némelyik virágot Unidecből készítettem.A többit házi fondantból.
Mutatok képeket:
Sajnos a fonás nem lett túl szép,kezdett folyós lenni a tejszín:-(
Azért kíváncsi lettem volna a barátnőm arcára mikor meglátta ...
Ennek a tortának én is nagyon örültem volna.
2011. május 11., szerda
Torták első szülinapra /Thomas és a többiek/
Egy kisfiú első szülinapjára készítettem 3 darab tortát.Ugyanis a rokonság úgy döntött,hogy legyen a fő tortán kívül még másik kettő is.
Így a szülők kérésére elkészítettem Thomast.Ami hatalmas nagy lett:-)
Thomas főzött csokikrémmel lett betöltve és színezett Unidec-el burkolva.
A nagymama kérése egy autós torta volt.Ami tejszínes csokikrémmel lett megtöltve.És Unidec-el burkolva.
A harmadik torta amit a keresztszülők kértek egy tejszínes torta aminek a tetején egy traktor van.
Belülre főzött vaníliás krém került és kívülről tejszín bevonatot kapott a torta.
Képek:
2011. május 9., hétfő
Motorcsónakos torta
Csütörtök este kaptam egy telefont,hogy szombat reggelre kellene egy torta aminek a témája a motorcsónakozás lenne.
Sajnos szombatra nem tudtam elvállalni a tortát,mert 4 másik tortám volt még, így kiegyeztünk a péntek késő estében,hogy addigra elkészítem a tortát.
Így is történt.Még csütörtök este megsütöttem a piskótákat és péntek reggel megkentem a krémekkel.
Kakaós és sima piskóta váltotta egymást és felváltva csoki ganache és kókuszkrémmel lett megtöltve a torta.
A motorcsónakot tragantból készítettem,hogy jól kitudjon száradni és el lehessen tenni.
A fickót fondantból készítettem.A telefonos egyeztetés alapján fekete hajú az illető így rá hasonlító emberkét készítettem.Kapott egy fehér trikót és egy kék napellenzőt:-)A motorcsónak végébe egy zászló került az illető nevével és életkorával.
Unidec-el burkoltam és egy kisebb darabkát kékre színeztem.Nem dolgoztam el teljesen így kicsit márványos lett ami most nagyon jól jött. Kézzel alá nyúltam és meggyűrtem így helyeztem a torta tetejére.
Jött rá a motorcsónakos jelenet,de egy kicsit snassznak találtam így még ecsettel szabálytalan módon megfestettem a torta oldalát.
Mutatom felül nézetből a tortát így jobban látszódnak a hullámok:-)

2011. május 5., csütörtök
Fekete trabi ballagásra és egy röfi minitorta
Ballagásra készítettem ezt a Trabit.A ballagó saját autóját készítettem,kaptam róla képeket minden szögből így sikerült élethűre megfaragnom.Mivel a fekete szín általában begyúrva csak szürke lesz,legalább is nekem így átfestettem még Wiltonos gél ételfestékkel.Belülről főzött csokikrémmel töltöttem meg és Unidec-el burkoltam.Sajnos hiába volt jó fény a konyhámban valamiért kegyetlen tré fotókat készítettem,talán ez az egy lett elfogadható.
Volt egy másik tortám is ami röfi fej lett.
A barátnőm a húgának készítette szülinapjára 7 tojásból sütöttem egy 18 cm átmérőjű tortakarikában piskótát és joghurtos erdei gyümölcs krémmel töltöttem meg.Kívülről ezt is Unidec-el burkoltam.
2011. május 3., kedd
Verdák-VillámMcQueen
Verdás kisautó tortát még nem készítettem,most itt volt az ideje:-)
Egy 2 éves kisfiúnak csináltam. Belülről csokikrémmel volt töltve,kívülről mashmallow fondanttal.Színeztem a fondant-ot,de elég rózsaszín lett így még Wiltonos piros festékkel átfestettem.Így már nagyon szép piros színt kapott az autó.
2011. május 2., hétfő
Segíts!
Most Te is segíthetsz....
... azzal, hogy minél több emberhez eljuttatod ennek a Kisfiúnak a hírét! Fogjunk össze Harcoskáért!
Veres Csabika 2008. március 18-án látta meg a napvilágot, koraszülöttként. Születésekor 1130 gramm és 37 cm volt.
Idén betöltötte a harmadik életévét, és a mai napig nem evett és nem ivott még semmit a száján keresztül. Diagnózis nincs... Folyamatosan szondán keresztül mobil pumpával táplálják. A mobil pumpához a szerelék havi 25.000-30.000 Ft. Az otthoni fejlesztése alkalmanként 4.500-5.000 Ft között van. Nagyon sok mindenre szükség lenne a gyógyuláshoz, de három év költsége igen csak megterhelte a család kasszáját.
Létrehoztak Neki egy facebook oldalt (IDE KATTINTVA csatlakozhattok), hogy ezzel keressenek segítőket. Elsősorban nem pénzt gyűjtenek, hanem szeretnének találni egy orvost, aki felállítaná a diagnózist és el tudnának indulni a gyógyulás útján. Próbálkoztak bejutni a médiába, ezidáig hiába.

Amit mi tudunk tenni Harcoskáért:
- Csatlakozzatok a facebook oldalához, hogy minél többen megismerjék Őt. Soha nem lehet tudni, hogy melyikünk ismerőse figyel fel Rá, lehet, hogy Nálad van a megoldás...
- Ha van rá lehetőséged, akkor oszd meg ezt a bejegyzést a saját ismerőseiddel, küldd el e-mailen, terjeszd bármilyen formában, hogy a Kisfiú álma arról, hogy egészséges legyen, valóra válhasson...
- Ha anyagilag tudod támogatni Őket, akkor magánszemélyként Szabadi Szilvia néven van Erste Bankos számlaszámuk, ide akár 100 Forintot is átutalhatsz: 11600006-00000000-34974500
Ha cégen keresztül segítenél, akkor A Reménysugár a Beteg Gyermekekért, a Rászorultakért és a Betegekért Alapítvány keresztül tudtok támogatást nyújtani az alábbi számlaszámra: OTB BANK Rt. 11719001-20324043
BUDAPEST BANK Rt. 10103881-49133800-01000005. Nagyon fontos, hogy a megjegyzés rovatba tüntessék felé, hogy Veres Csaba részére külditek a pénzt, mert csak akkor kapják meg a támogatást, így célzottan viszont eljut hozzájuk. Veres Csaba neve mellett adjátok még meg a cég címét és adószámát a megjegyzés rovatban, s az alapítvány, igazolást fog küldeni a támogatásról és az így leírható az adóból. Aki alapítványon keresztül utal, kérem, e-mailen jelezze Harcoska anyukájának (szasa29@gmail.com), mert a későbbiekben tájékoztatnak mindenkit Csabika állapotáról, aki segít a gyógyulásban.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)