2011. október 18., kedd

Öröm a köbön :)

Először is kezdjük az elején :)
Lenke és Némó,újra tortaversenyt indított amire mini tortát kellett készíteni.

Hát persze,hogy majdnem az utolsó pillanatban küldtem be a munkámat.Hosszas gondolkodás óta (hetek-hónapok) már megvolt a kitervelt torta amivel indulni fogok.Igaz kettő darab mini tortával lehetett indulni.Még a beküldés előtti este le is burkoltam,és már csak a díszítés volt hátra.És akkor hirtelen ötlettől vezérelve egy másik tortát is elkészítettem.Végül a leburkolt első tortámra már nem volt idő,hogy befejezzem így ezt a kis második tortát neveztem be a versenybe (amivel azért éjjel 2-re sikerült elkészülnöm).
Mikor elkészültem ezzel a másodikkal már nem is voltam benne biztos,hogy beküldjem-e?!Az első tortát nem árulom el,hogy mi lett volna,mert szeretném elkészíteni.
60 darab mini tortát neveztek a versenyre,szebbnél-szebb munkák születtek.Gondoltam,hogy az esélytelenek nyugalmával indulok:)
A verseny szeptember 18-ig tartott és szept.24.-én megszülettek az eredmények.
Ekkor villámcsapásként ért a hír,mely szerint az én minitortám is ott van az aranyérmes munkák között :))
El sem akartam hinni,mert mint írtam először be sem akartam küldeni a munkámat.A férjem kérte,hogyha már elkészítettem akkor küldjem be hiszen semmit sem veszítek vele.Bevallom őszintén semmi önbizalmam nincsen a munkáimat illetően.Főleg amikor egy versenyről van szó.Pláne mikor megláttam a munkákat :)
De úgy érzem érdemes volt a férjemre hallgatnom és ez újabb löketet ad arra,hogy máskor is elinduljak egy versenyen.
Most már nem titkolózok tovább mutatom a minitortát (persze aki még nem látta) :
Ő az én "aranyat hozó-aranyszőrű" báránykám :)


És már az oklevelet meg is kaptam Némóéktól :
Na és ez már lehet,hogy boszorkányság,de az oklevél és az érem mellé még egy ajándékot is kapok ami nem más mint egy betűkiszúró:) El sem tudom mondani,hogy ennek mennyire örülök,nagyon régóta vágytam rá sőt már egy tortás kis barátnémmal le is beszéltem,hogy ő vásárol nekem és elküldi.Én itt nálunk nem jutok ilyesmihez.De persze a  betűkiszúrót lefújtam nála és várom az enyémet mely hamarosan ideér :)
Szeretnék nekik megköszönni mindent,a sok-sok munkájukat és fáradozásukat a versennyel kapcsolatban.

Remélem mindez nem hangzott felvágósan mert akkor még folytatom a sztorit.Aki úgy érzi ez is elég volt akkor az ne olvassa tovább :) (na jó ,ez csak vicc volt :D)

Még a versennyel egy időben,felkerestek egy újságtól.Szerintük fantasztikusak a munkáim (na én ebben azért nem lennék olyan biztos,nálam sokkal jobb tortások is vannak) és szeretnének bemutatni az újságban.
A lényeg,hogy rábólintottam és múlthéten meg is jelent az újság.Egyet hibáztam,hogy nem küldtem fényképet így bekerült az újságba egy fotó rólam,ami nem túl előnyös egy áttortázott éjszaka után készült :)
De én így is nagyon boldog vagyok,hogy egy ilyen lehetőség állt előttem :)
Az újság Bors Menü aki esetleg még nem hallott róla,mert én is csak néztem,nem ismertem amikor megkerestek a szerkesztőségből.

És köszönöm nektek is akik ide látogatnak,olvasnak esetleg még kommentálják is.Ez ad nagy erőt ,hogy újra és újra alkossak és megmutathassam Nektek!

8 megjegyzés:

M@rti írta...

Ez annyira aranyos! Gratulálok! Nagyon ügyes vagy, nem tudom miért érzed esélytelennek magad!? Egy ilyen tökéletes figura megalkotása után?
Nem véletlenül kerestek meg az újságtól sem! ;-)

Fanó írta...

Gratula hozzá!
Nagy kár lett volna ha nem küldöd be annyira aranyos és olyan szépen sikerült!
A bors menüt meg mindenképpen megveszem ha már egy tortás is szerepel benne :D
Ja és mostantól higgy a munkáidban és magadban!!!!!

Szilabi írta...

Gratulálok! Nagyon ügyes vagy! Szerintem ez a torta nagyon aranyos, de tetszik, mint általában az összes tortád! :) Bárcsak én lennék ilyen ügyes!

Pixie Pie írta...

Gratulálok Adry mindegyik örömhírhez! :) A barikád nagyon aranyos, már azt is imádtam, ami nagy tortának készült. Az újságot igazán bescannelhetnéd, hogy mi is megnézhessük. ;)

tejszínhab írta...

Gratulálok, nagyon édes a barika! :)

Csilla írta...

Gratulálok!! Gyönyörű, és nagyon aranyos, hihetetlen, hogy ez egy torta! :)))

Ami írta...

Szívből gratulálok! Ügyes vagy! :)

marisz57 írta...

Csatlakozom az előttem szólókhoz. Minden dicsérettel egyetértek!

Related Posts with Thumbnails