2011. július 4., hétfő

Puncs torta-plastic csoki virággal

Már egy pár napja elmentettem ezt a tortát a piszkozatokba és egy másikat is.
Már legalább két hete készítettem.
És hoztam a receptet is:-)

Rengeteg fel nem használt piskótám (levágott szélek,nagyobb faragott piskóta darabkák) volt így ezért gondoltam,hogy készítek puncs tortát magunknak.

A piskóta:
10 tojás (ha van maradék piskótánk akkor elég egy 7-8 tojásból sütni)
20 dkg cukor
25 dkg liszt

A piskóta elkészítéséhez a recept ITT található.
Ha megsütöttük 3 lapra vágjuk és a középső piskótát fogjuk majd szétmorzsolni.

A belső töltelékhez:
5 dl víz
15 evőkanál cukor
rum vagy rumaroma
egy kevés piros ételfesték
baracklekvár

A vízből és a cukorból cukorszirupot főzünk.

Kicsit hűlni hagyjuk beletesszük a rumot vagy a rumaromát.

Majd elfelezzük ezt a mennyiséget és az egyik felébe pici piros ételfestéket teszünk.
A középső lapot szétmorzsoljuk vagy a maradék piskótát és felváltva megöntözzük a kétféle sziruppal.Keverhetünk hozzá egy-két evőkanál baracklekvárt is.
Az alsó piskóta lap köré tortakarikát teszek és rákenjük a baracklekvárt.Ezután mehet rá a finom rumos maszlag:-)
A felső piskótalapot is megkenjük vékonyan baracklekvárral és a lekváros felével ráfordítjuk a töltelékre.
Én egy tányérral borítottam be és egy vízzel teli edénykét helyeztem rá,hogy jól összenyomja a tortát.
Persze a lelkét nem nyomjuk ki szegénynek:-)
Egy pár órát vagy akár egy éjszakát is pihentetjük.

Kívülre a mázhoz:
1 tojásfehérje 
20 dkg porcukor

Elkészítjük a mázat és bevonjuk vele a tortát.Egy pici piros ételfestékkel megszínezhetjük,hogy szép rózsaszínű bevonatot kapjunk.

Ízlés szerint díszítjük.
Én egy plastic csoki virág kreációval dísztettem.

A torta nagyon finom volt,pedig annyira nem vagyok oda a puncs tortáért.És elég kiadós lett.

Persze még jobban átjárták az ízek másnapra és harmadnapra:-)

4 megjegyzés:

  1. De jóóól néz ki!

    én is épp most csináltam puncstortát... de az eredeti reept szerint. Egy rózsaszín, egy sárga piskóta kocka váltakozva, és azt leöntve puncsvízzel...

    nem volt egyszerű. :)))

    VálaszTörlés
  2. Kricky!

    Köszönöm szépen!
    Kíváncsian várom tiédet is:-)

    Angi és Pixie!

    Köszönöm szépen!

    VálaszTörlés