2011. március 1., kedd

Rózsaszín tortacsoda


Ez a másik torta amit még hétvégén készítettem.
Egy nagyon kedves régi ismerősöm lányának a szülinapjára készült ez a torta.
A díszítés rám volt bízva így próbáltam egy kicsit csajosra venni a tortát.
Állítólag nagyon jól sikerült, az ünnepelt nagyon örült neki, ráadásul jól eltaláltam a színeket,mert rózsaszín gyertyát tettek rá.Így megvolt az összhatás:-)
Ez volt az a torta amire azt mondtam,hogy még én is elfogadnám.No persze azért mert ez a "rózsaszín imádat" nem hagy fel nálam ,talán soha:-)
A fotók röptében készültek.Nem is lettek csúcsminőségű fotók:-(
Sokkal szebb lett volna ha valami háttérrel fotózom le,de már itt voltak a tortáért ezért sietnem kellett.

A torta belülről barackos-túrós krémmel lett megtöltve.25 dkg túrót villával áttörtem és 2 dl tejszínnel összeforgattam,pici porcukorral édesítettem,túl sokat nem tettem bele mert a tejszín eleve cukrozott volt.Két kiskanál vaníliás cukrot tettem még hozzá.Barack befőttet lecsepegtettem, apró kockára vágtam és beleforgattam a krémbe.
Kívülről házi fondanttal burkoltam be.
A rózsákat is ebből a fondantból készítettem.
Ez volt talán a második tortám amit házi mézes fondant-al burkoltam.
Az első tortám amit házilag készített fondant-tal borítottam az nem sikerült túl jól ezért nem is nagyon alkalmaztam idáig a házi fondant-tal való borítást.Valahogyan mindig féltem tőle,persze ma már tudom,hogy akkor mit rontottam el.

7 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett! És ezek a rózsák csodálatosak! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép lett!!! Örülhettek is neki.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép lett ez is! Gyönyörűek a rózsáid!

    VálaszTörlés
  4. Adryenn, ez tényleg tortacsoda! Gratulálok! Egy ilyen gyönyörű tortát azt hiszem sajnálnék felvágni, de gondolom ezzel sokan vagyunk még így...

    VálaszTörlés
  5. Nagyon-nagyon szép lett!Ilyet én is elfogadnék,főleg 25-ös felirattal!:))

    VálaszTörlés
  6. Diakonyha!

    Köszönöm szépen,a rózsáimon lehetne még gyakorolni:-)

    Ditta,Angi!

    Nektek is nagyon köszönöm.
    Az ünnepelt tényleg nagyon örült neki:-)

    Pixie Pie!

    Köszönöm szépen!A rózsák nehezen születtek meg,talán a rózsaszín szép lett:-)

    Életünk és Ételeink!

    Köszönöm!
    Igen ezzel szerintem sokan vagyunk így:-)

    Szindi!

    Neked is köszi.
    Akár akkor ez a te tortád is lehetett volna;-)

    VálaszTörlés